alapitvany 1200

2016. szeptember 12-16-ig fantasztikus ötnapos tanulmányúton vettünk részt Erdélyben a „Határtalanul” program keretében, ahol felfedezhettük a Partium, Belső-Erdély és a Székelyföld tájait. Az utazást egy közös pályázat tette lehetővé. A Bercsényi Miklós Általános Iskola két hetedik osztályának diákjaiként, a Gothard Jenő Általános Iskola 7. c osztályával együtt pályázva nyertük el a közel kétmilliós támogatást.

Hosszú autóbuszozás után a határt átlépve érkeztünk a Szent László által alapított Nagyváradra, ahol interaktív felfedező városnézésen vettünk részt. Délután meglátogattuk Kalotaszeg ékét, a körösfői református templomot. Első szállásunk a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban volt.

Második nap délelőtt a Báthory István Líceumban helyi diákokkal találkoztunk, akik körbevezettek minket Kolozsvár központjában. Felkerestük Mátyás király szülőházát, gigantikus méretű lovasszobra előtt pedig csoportképet készítettünk. Délután a Tordai hasadékban túráztunk, amely után igencsak jólesett az ebédre felszolgált helyi jellegzetesség, a „mics”, amit faszénen sütöttek számunkra. Utána a helyi sóbányába látogattunk, amely a 22. helyet foglalja el a világ hihetetlen turisztikai látványosságai között. Lent a mélyben felültünk az óriáskerékre, megfigyeltük a visszhangot, megízleltük a falakat alkotó és a tárgyakra rakódó sót, sőt a tavon még csónakázhattunk is. Innét Marosvásárhelyre utaztunk buszos városnézésre. Este Gernyeszegen, a Grand Lion magánpanzióban volt a szállásunk. Itt részesültünk az egyik legbarátságosabb vendéglátásban, a tulajdonos és családja már a bejáratnál kürtöskaláccsal várt minket.

Harmadik nap délelőtt a Felső-Maros áttörésben ismerkedtünk a vulkanikus Kelemen és Görgényi havasokkal, itt hallhattunk a második világháborúban kiépített Árpád vonalról. Délután a Gyilkos-tó partján kellemes séta közben megfejtettük a tó keletkezésének titkát, majd következett egy hosszabb túra a Békás-szorosba. A Gyilkos-tó közelében a Hotel Twistben volt a szállásunk, ahol még a szálloda medencéjében is lubickolhattunk.

Negyedik napi állomásaink a Székelyföld nevezetességei voltak. Csíksomlyó (kegytemplom), Székelyudvarhely, Farkaslaka (Tamási Áron sírja), Korond (népművészeti vásár), Szováta (Medve-tó), majd útnak indultunk újra Kolozsvár felé, ahol megszálltunk. Útközben az ebédet családias környezetben fogyasztottuk el. Egy helyi néni, Edit asszony finom házias paprikás krumplival fogadott minket a Hargita megyei Székelyszentlélek településen.

Az utolsó napon várt ránk az utazás legnehezebb próbája, gyalogtúra a Sonkolyosi- szorosban. Egy vas függőhídon keltünk át, majd megmásztuk a meredek hegyoldalt. Fentről csodás kilátás nyílt a tájra, a Sebes-Körösre.

A kirándulás napjai alatt hat fős csoportokban dolgoztunk együtt, kitöltöttük a látottakhoz kapcsolódó munkafüzetet. Zárásként az első három legjobban teljesítő csapat minden tagja egy-egy korondi ajándéktárgyban részesült az idegenvezetőnk jóvoltából. Kirándulásunk elképzelhetetlen lett volna az ő szervező munkája, helyismerete, óriási tudása nélkül. Ő és munkatársa, egyben fia érdekes történeteikkel közvetlen, baráti hangulatot teremtettek, és felejthetetlenné tették számunkra az utazást. Az időjárás végig kedvezett nekünk és humoros, egyben nagyon határozott, tájékozott buszsofőrünk is felvidította napjainkat.

Csodás élményekkel gazdagodva ajánljuk ezt a pályázati lehetőséget és kirándulást a leendő hetedik osztályosoknak!

 
 

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2