automentes

Június 2-án a Kámoni Arborétumban rendezte meg a 23. „Megsebzett bolygó” című komplex megyei természettudományi vetélkedőt a Gothard Jenő Általános Iskola.
A versenyen hét csapat vett részt. A felső tagozatos diákokból álló csapatokra tantermi kvíz és fajfelismerés valamint gyakorlati feladatok vártak. A vetélkedő központi témája a Fertő-Hanság Nemzeti Park volt. Szó esett az utóbbi évek „év élőlényeiről”, valamint a természet- és környezetvédelem jeles napjairól is.
Az arborétum csodálatos környezetében nagyszerű hangulatban telt a program, szinte elrepült a délelőtt. A természetbarát szakemberekből álló zsűri elégedetten konstatálta, hogy a gyerekek nemcsak szeretik, hanem ismerik is a természet csodáit.
A bőkezű támogatóknak köszönhetően utalványokat, arborétum belépőket, természetismereti kiadványokat vihettek haza a gyerekek.
Ez úton is köszönjük két kiemelkedő támogatónk a Kámoni Arborétum és a Parti Kertészet önzetlen segítségét.
Lukács Gábor tanár, a vetélkedő szervezője.

Képernyőkép 2023 06 06 181859

Közzétételi lista

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Gothard Jenő Általános Iskola

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

e-mail: kamon kukac gothardiskola.hu
OM azonosító: 036622
Nyitvatartás: Az intézmény nyitvatartása munkanapokon: 7:00 órától 18:00 óráig
___________________
 
Fenntartó:  Szombathelyi Tankerületi Központ
Székhely: 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 8.
Postai cím: 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 8.
Telefon: +36 (94) 795-225
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: https://kk.gov.hu/szombathely
Ügyfélszolgálat elérhetősége: +36 (94) 795-225