alapitvany 1200

Május 30-án, 31-én és június 1-jén rendezték a III. korcsoportos Labdarúgó Diákolimipia Országos Döntőjét az Illés Akadémián, Szombathelyen. A hazai megmérettetésre iskolánk csapata is kvalifikálta magát. A pénteki megnyitón elhangzott, hogy ebben a korosztályban 919 csapat adta be jelentkezését a viadalokra.

A pénteken megtartott tájékoztató és sorsolás után a mieink az alábbi menetrend szerint léptek pályára:

Első meccsünket a győri Péterfy ellen nyertük meg 3-0-ra, majd a békéscsabai Petőfit 4-1-re. Ebéd után a szolnoki Szandaszőlősi ellen nyertünk 7-1-re, végül a székesfehérvári Vörösmarty (két évvel ezelőtti döntős ellenfelünk) iskolát győztük le 2-1-re.

A  négy, győztesen megvívott csoportmeccs azt jelenthette, hogy a 'B' csoport 2. helyezettjével kezdhettünk másnap a legjobb nyolc között, méghozzá a budapesti Gloriett Sportiskola ellen. Tanulóink ott folytatták, ahol előző nap befejezték és 1-0-ás eredménnyel jutottak a legjobb négy közé, ahol biztosan éremért játszhattak. Egy meccs pihenő és következhetett a hódmezővásárhelyi Szent István iskola, akik ellen 5-2-re győztünk. Ismét egy meccsnyi pihenő után, délben, nagy melegben álltunk fel a döntőre, a másik oldalon csoportellenfelünk, a székesfehérvári Vörösmarty állt. 1-1-es rendes játékidő után, büntetőkkel sajnos alulmaradtunk és így  a szépen csillogó ezüstöt vehettük át. A különdíjak közül Németh Levente a legjobb játékos címet nyerte el, a legjobb kapus címet pedig joggal megkaphatta volna Sóvári Dávid is, sajnos a szervezők nem így látták, pedig Só emberfeletti teljesítményt nyújtott a kapuban a két nap során. 

Tanulóink tehát elképesztő teljesítménnyel meneteltek a döntőig, egy csapatként, akik közül mindannyian hozzátettek ehhez az ezüsthöz. Nagyban hozzájárult érmünkhöz az a fergeteges hangulat, melyet a szenzációs szülői, baráti, tanári szurkolótábor teremtett meg, óriási köszönet érte. 

Az országos 2. helyezett csapat tagjai:

Haraszti Mihály 5.a, Péter Bálint 5.a, Kalmár Kornél 5.a, Garamvölgyi Benett 5.b, Sóvári Dávid 5.c, Fülöp Richárd 6.b, Rozmán Áron 6.c, Pócza-Kiss Patrik 6.c, Németh Levente 6.c, Novák Bence 6.c

Felkészítők: Kócs Felicián, segítője Héra Csanád

Gratulálunk tanulóinknak és felkészítőiknek.

(Képek forrása: Diákolimpia facebook oldal)

Fotóalbum:

FB IMG 1748794510909

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu