alapitvany 1200

2015. június 19-én elbúcsúztattuk a nyolcadikosainkat, megjutalmaztuk a kitűnő tanulóinkat, majd igazgató néni lezárta a 2014/2015. tanévet. 

Kiemelt kitüntetést kaptak nyugdíjba vonuló tanáraink, akik Hanesz József a KLIK elnökének és a Szombathelyi Tankerület igazgatójának, Fodor Istvánnak az elismerő oklevelét kapták:

Horváth Mária Valéria - Marika néni

Kocsis Edit - Edit néni emellett megkapta a minisztériumi kitüntetést: Pedagógus Szolgálatért emlékérmet Balog Zoltán minisztertől.

Tavaly Marika néni is ugyanebben a kitüntetésben részesült. 

Nagyon köszönjük a több, mint 40 éven át tartó pedagógus munkájukat.

 

A tantestület döntése alapján:

Az év tanára: Horváth Győzőné Pintér Andrea

Az év szülője: Szülők Közössége, akik iskoánk szépítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak

Az év diákja: Pungor Péter 8.a

 

Akiknek a tanítványai országos tanulmányi vagy sportversenyeken kiemelkedő eredményeket értek el, külön elismerő oklevélben részesültek:

Horváthné Miklós Mária

Korn Tamás

Kovácsné Szalay Mónika

Nagyné Török Judit

Ruppl Edit

Sághy Lászlóné

Tóthné Szőke Csilla

Halászné Vidéky Veronika (védőnő)

 

Ettől a tanévtől iskolánk sportegyesülete új díjat allapított, ezek alapján az év sportolója:

alsóban: Lajtai Johanna 4.c és Sparks-Hollósy Kornél 3.a

felsőben: Ekler Bendegz 7.a és Pődör Rebeka 7.c

Gratulálunk! Mindenkinek jó nyaralást kívánunk, az augusztus végi tankönyvosztáskor találkozunk.

Büszkeségeink 2014/2015

Képek a tanévzáróról facebook oldalunkon is megnézhetők:

 

 

 

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2