Iskolánk III. kcs-os fiú csapata hatalmasat küzdve a nagyon értékes 2. helyen végzett a Megyei Atlétika Többpróba 9 csapatot felvonultató döntőjén, ahol is, minden csapattagnak végig kell versenyeznie a 60m futás, kislabdahajítás, távolugrás, és 600m futás versenyszámban. A csapat tagjai voltak: Bátori-Tóth Joel, Kalmár Kornél Balázs 5.a, Iván Ferenc, Németh Levente, Novák Bence 6.c, Pezenhoffer Zalán 7.b osztályos tanulók.
Németh Levente az egyéni összetett versenyben pedig egy 3. helyezést is bezsebelt!
Felkészítő tanár: Korn Tamás, Kelemen Tibor
Gratulálunk fiúk, nagyon szép eredmény!
Iskolánk 3. b osztályos tanulói meghívást kaptak Sopronba a GYSEV Zrt. által a közlekedési kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényre. A program keretében a gyerekek bepillantást nyerhettek a vasút világába. A vasúti szakemberek segítségével a biztonságos, felelős, kulturált közlekedés szabályainak elsajátítására volt lehetőségük. Először az állomás működésével ismerkedtek meg, majd azt is megtapasztalhatták, hogyan zajlik a jegyvásárlás. Felszállhattak egy dízel tolatómozdonyra és egy motorvonatra is. A mozdonyvezetők fülkéjében a vonatok működését, irányítását tanulmányozhatták. A rendőrség munkatársainak közreműködésével játékos feladatok keretében nyílt alkalmuk a közúti szabályok megismerésére. Mini KRESZ-pályán biciklivel közlekedhettek, KRESZ-teszteket tölthettek ki, közlekedési szerencsekerékkel játszhattak és részegszemüveg segítségével kipróbálhatták, milyen illuminált állapotban volán mögé ülni. A helyes feladatmegoldásokért különféle ajándékokban részesültek. A sajtónyilvános eseményen több hírportál újságírója képviseltette magát. A GYSEV Zrt. Facebook oldalán a május 9-i napról írás és fotók örökítik meg látogatásunkat. Köszönjük a lehetőséget, az élménydús programokat!
Fotóalbum:
A „Ma kerékpárral, holnap autóval” Kisiskolások Közlekedési -, Katasztrófavédelmi-, - és Elsősegély versenyére rajzpályázatot is hirdetett a Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Nagyon sok alkotót megihletett a téma és szebbnél szebb alkotásokat küldtek a zsűri elé. Iskolánkból Tengelics Boróka 3. b osztályos tanuló munkájával 3. helyezést ért el. Gratulálunk az alkotónak!
Iskolánkban hagyományteremtő módon minden tanév utolsó részében képzőművészeti kiállítást rendezünk tehetséges végzős diákok számára, támogatva szellemi, szakmai előre menetelét a jövőben, illetve szeretnénk ezzel a lehetőséggel inspirálni a fiatal alkotókat a további művészeti munkára.
Az idei tanévben Szabadkai Hanna Mónika 8. c osztályos tanuló alkotásaiból nyílt tárlat, melyet a tanév végéig csodálhatunk folyosó galériánkon. Hanna munkáit Tóth Csaba Munkácsy-díjas képzőművész méltatta a kiállítás megnyitóján.
Hanna tanulmányrajzai és illusztrációs alkotásai is tanúskodnak a fiatal alkotó kiváló tehetségéről, mi pedig bizonyosságot nyerünk általa, hogy ez a törekvésünk támogatást ad a tehetségeknek.
VAOL cikke a képre kattintva elérhető:
A március 20-án rendezett Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen következő tanulóink értek el szép eredményt:
Jankovics Bence Botond (2.c) megyei 3. hely, felkészítő: Horváth Győzőné Pintér Andrea
Horváth Dávid Tibor (2.c) megyei 4. hely, felkészítő: Horváth Győzőné Pintér Andrea
Szlávich Máté (2.c) megyei 5. hely, felkészítő: Horváth Győzőné Pintér Andrea
Györki Gábor (2.b) megyei 5. hely, felkészítő: Lichner-Geider Gabriella
László Réka (3.b) megyei 10. hely, felkészítő: Némethné Gergácz Anita, Horváth Győzőné Pintér Andrea
Horváth Kornél (4.a) megyei 3. hely, felkészítő: Ruppl Edit, Horváth Győzőné Pintér Andrea Horváth Hanna (4.a) megyei 6. hely, felkészítő: Ruppl Edit, Horváth Győzőné Pintér Andrea
Szabó Eszter Anna (4.c) megyei 9. hely, felkészítő: Barcsánicsné Horváth Beatrix, Horváth Győzőné Pintér Andrea
Iván Ferenc (6.c) megyei 3. hely, felkészítő: Horváth Győzőné Pintér Andrea
Horváth Dorka Anna (6.c) megyei 8. hely, felkészítő: Horváth Győzőné Pintér Andrea
Prisznyák Krisztián Zénó (7.c) megyei 8. hely, felkészítő: Soósné Szerényi Szeréna
Szolga Péter (8.a) megyei 7. hely, felkészítő: Soósné Szerényi Szeréna
Gratulálunk a szép eredményekhez!
A Kalmár László Matematikaverseny megyei fordulójában következő tanulóink lettek díjazottak:
Péter Bence (4.c) megyei 2. hely
Felkészítő tanára: Barcsánicsné Horváth Beatrix
Sényi Mátyás (6.c) megyei 1. hely
Iván Ferenc (6.c) megyei 2. hely
A felkészítő tanáruk: Horváth Győzőné Pintér Andrea
Gratulálunk a szép helyezésekért!
Az április 15-én megrendezett Alapműveleti Matematika Versenyen iskolánk tanulói szép eredményeket értek el.
Horváth Kornél (4.a) megyei 1. hely. Felkészítő tanárai: Ruppl Edit és Horváth Győzőné Pintér Andrea
Sóvári Dávid (5.c) megyei 3. hely, Aszódi Anna (5.a) megyei 5. hely, Széll Márk (5.c) megyei 6.hely. Felkészítő tanáruk: Budai Zsanett Eszter
Iván Ferenc (6.c) megyei 2. hely, Aszódi Márk (6.c) megyei 3. hely, Horváth Dorka Anna (6.c) megyei 5. hely. Felkészítő tanáruk: Horváth Győzőné Pintér Andrea
Prisznyák Krisztián Zénó (7.c) megyei 2. hely. Felkészítő tanár: Soósné Szerényi Szeréna
Horváth Kornél és Prisznyák Krisztián Zénó továbbjutott az országos fordulóba.
Gratulálunk a sikeres szerepléshez!
Esős időjárásban kezdte a csoportkört csapatunk a megyei döntőn, Kőszegen. Az 'A' jelű trióban előbb a celldömölki Városit vertük 4-0-ra, majd a körmendi Batthyányt 2-0-ra, így csoportelsőként léptünk tovább. A keresztjáték során a Paragvárit múltuk felül 2-1-re, így bejutottunk a hármas döntőbe, ahol előbb az Oladit vertük 4-2-re, majd ismét a cellieket 4-0-ra, így veretlenül lettünk megyei bajnokok.
Ezzel a sikerrel a srácok jogot szereztek az országos döntőn való részvételre, melyet Szombathelyen rendeznek május 30-án (megnyitó), 31-én (csoportmeccsek) és június 1-jén (helyosztók).
Hatalmas gratuláció a fiúknak!
A csapat tagjai: Péter Bálint 5.a, Haraszti Mihály 5.a, Kalmár Kornél 5.a (a képről igazoltan hiányzik), Garamvölgyi Benett 5.b, Sóvári Dávid 5.c, Fülöp Richárd 6.b, Németh Levente 6.c, Pócza-Kiss Patrik 6.c, Novák Bence 6.c, Rozmán Áron 6.c
Felkészítő: Kócs Felicián
Segítő: Héra Csanád
Április végén iskolánkban különleges eseménnyel emlékeztünk meg a vakvezető kutyák világnapjáról. Az alsós osztályok számára szerveztünk egy tartalmas és tanulságos projektnapot, amelynek keretében két látássérült vendég látogatott el hozzánk hűséges vakvezető kutyáik társaságában.
A program során a diákok nemcsak rengeteg új ismeretre tettek szert, hanem érzékenyítő élményekkel is gazdagodtak. Megtanulhatták, hogyan segíthetnek a látássérülteknek, és hogy a segítőkutyák milyen csodálatos munkát végeznek nap, mint nap. A vendégek nemcsak meséltek az életükről és a kutyák munkájáról, hanem különböző szemléltetőeszközöket is hoztak, amelyek segítségével a tanulók jobban megérthették, hogyan boldogulnak a látássérült emberek a világban. A bemutató során mindenki közelről is megismerhette a vakvezető kutyák felszerelését, például a speciális hámot, illetve megtudhattuk, hogyan tanulnak meg a kutyák biztonságosan közlekedni gazdájukkal.
A tanítványainknak lehetőségük volt kipróbálni különleges játékokat is, amelyeket kifejezetten látássérültek számára készítettek. Játszhattak tapintható társasjátékokkal, dominóval, sőt még egy Rubik-kockát is forgathattak, amely igazi különlegességnek számított.
Ezúton is köszönjük vendégeinknek, hogy eljöttek hozzánk, és megosztották velünk életük egy fontos részét – növendékeink biztosan sokáig emlékezni fognak erre a különleges napra!
Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.
Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.
Titkárság: +3620 4272526
Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054
Fax: +3694 505-670