alapitvany 1200

2014. február 11-én, a betegek világnapján tartottuk második egészségnapunkat a „Szenvedélybetegségek” témakörben. Ez az egészségnap a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 (SI-HU-2-2-022 Egészséges Közösségek) keretében futóHEALTHY rövid című, 4300-255/2011 hivatkozási számú pályázat keretén belül zajlott. A nap folyamán a gyerekek érdekes előadásokat hallhattak és láthattak a dohányzásról, alkoholról, drogról és a különféle függőségekről (internet, számítógép, telefon, ételek), illetve ezek káros hatásairól.

Mindegyik témában kérdőíveket töltöttek ki a tanulók a program elején, majd a hallottak után is. Így ők saját maguk is fel tudták mérni, hogy mennyi új információval és tudással gazdagodtak ezen a napon. A programot interaktív játék, szerepjáték, rajzolás, plakátkészítés és hasznos beszélgetések, eszmecserék színesítették. Voltak, akik verset, fogalmazást is írtak a hallottakról.

 

Egészségnap

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2