Teniszoktatás iskolánkban

ISKOLAI TENISZ PROGRAM

"A sport gyakorlása emberi jog. Minden egyes embernek meg kell adni a lehetőséget, hogy igényei szerint gyakorolhassa a sportot."

Olimpiai karta, 8. alapelv

Az ITF és a TE Nyugat-Európában egy új programot indított a tenisz népszerűsítésére 1995-ben. A cél az volt, hogy az extrém sportok iránti érdeklődés ne fordítsa el a sportolni vágyókat a klasszikus sportágak, mint pl. a tenisz felől. 

Hazánkban 2001 szeptemberében indult be az ITF/ETA és a Magyar Tenisz Szövetség közös mini-tenisz programja Taróczy Balázs akkori szakmai igazgató irányításával.. Az első évben közel 2000 gyermek kezdett teniszt tanulni a program segítségével az ország 50 iskolájában. Mi az ekkor induló iskolák között voltunk. A program tagjainak száma évről évre nő.

Mini-teniszprogram

Az ITF/TE kidolgozott egy módszert, amely nagy létszámú (10-20 fős) csoportban ismerteti meg a tanulókkal a tenisz sportág alapjait a kezdeteknél főleg testnevelési játékokkal.

Az iskolai teniszprogram célja: a sportág utánpótlás létszámának növelése, a teniszsport népszerűsítése, mivel kisiskolás korban a legfogékonyabbak a gyerekek. A játékos foglalkozások a természetes mozgásokra épülnek, azok finom koordinációját tökéletesítik.

Mi a mini-tenisz?

A mini-tenisz tulajdonképpen a tenisz-sportág előiskolája. Az egyik leghatékonyabb módszer a tenisz megismertetésére a kisgyermekek számára, vidám, játékos, aktív program keretében. A gyerekek kisméretű pályán, alacsony hálónál, szivacs illetve kid (gyerek) labdával, kis méretű ütővel sajátítják el a sportág alapjait. A foglalkozások játékosan fejlesztik az ügyességet, a labdaérzéket, a láb-, kéz koordinációt, térérzékelést, és a gyors reakcióképességet. Az egyik legtökéletesebb mozgásfejlesztő sportág.

A játékos foglalkozások keretében nemcsak teniszezni tanulnak meg a gyerekek, hanem a sport által megkövetelt rendszerességet, összpontosítást, küzdeni akarást, és a sportszerű viselkedés alapjait is megismerik. Alapelvünk, hogy minél több sikerélményt adjunk a gyerekeknek, növelve önbizalmukat.

Miért a mini-tenisz?

  • A gyermekek nem kisméretű felnőttek, épp ezért  szívesebben játszanak a fizikai adottságaiknak megfelelőbb módon.

  • Egyik legjobb lehetőség arra, hogy minél több gyermekkel szerettesse meg a teniszjátékot.

  • Könnyen játszható, a kezdeti sikerek élvezetesek a gyermekek számára és növeli önbizalmukat. A labdaérzék gyors elsajátításával a gyermekeket felkészíti az igazi teniszjátékkal való megismerkedésre

A következő lépés: a „follow up”, magyarul hogyan tovább program, a tehetséges gyermekek felismerése, kiválasztása és bevonása a további teniszprogramokba egyesületi szinten.

A készségszinten elsajátított sportágat felfejlesztjük egy magasabb szintre, mind technikailag, mind erőnlétileg. További cél a tehetségek gondozása.

Hogy valósul meg mindez intézményünkben?

A tanulók kezdő és haladó csoportban sajátíthatják el a sportág alapjait. Hetente kétszer egy órás edzésen vesznek részt az iskola tornatermében. A versenyjátékok mellett háziversenyeket rendezünk évente többször is. Jól működő kapcsolatunk van a Sportiskola tenisz szakosztályával, ahol rendszeresen veszünk részt közös programokon, városi és megyei versenyeken. A legügyesebb sportolók indulnak regionális iskolai tenisz versenyeken és play and stay versenyeken. Iskolaidőn kívül, szünetekben is van lehetőség a Sportiskola keretein belül a teniszezésre. Minden nyár elején több hetes tenisztáborban tölthetik szabadidejüket az érdeklődők, ahol képzett teniszedzők és pedagógusok szervezik a programokat.

Oszd meg a cikket:
FaceBook  Twitter