alapitvany 1200

November 10-én rendezték a III. Haladás Futsal Kupát, melyen tanulóink is képviselték iskolánkat. A Haladás Sportkomplexumban megrendezett viadalon a csoportmérkőzések nem indultak jól számunkra, hiszen 1-0-ra kikaptunk a Paragváritól. A folytatásban 8-0-ra győztük le a Váci iskolát, a továbbjutáshoz pedig le kellett győzni a Brennert. Sikerrel vettük az akadályt, fegyelmezett játékkal 1-0-ra győztünk, így a másik csoport győztesével, az Oladi iskolával játszottunk az elődöntőben. Sok helyzetet kidolgozva 1-1-re végeztünk, a büntetőrúgások során azonban nem volt szerencsénk, így a bronzéremért mérkőzhettünk meg. Ellenfelünk a Derkovits iskola volt, akikkel ismét döntetlent játszottunk, méghozzá 2-2-t. Megint büntetők következhettek, ahol ezúttal jobban koncentráltunk és megszereztük a 3. helyet.
Ezúttal is kiváló szervezésű tornán vannak túl diákjaink, a bronzérem pedig remek eredmény, emellett Kalmár Kornél a gólkirályi címet is megszerezte.
Gratulálunk tanulóinknak.
A csapat tagjai: Sóvári Dávid 4.c, Tóth Patrik 4.b, Garamvölgyi Benett 4.b, Haraszti Mihály 4.a, Péter Bálint 4.a, Kalmár Kornél 4.a, Pócza-Kiss Patrik 5.c
Felkészítő: Kócs Felicián, segítő: Héra Csanád

Képernyőkép 2023 11 20 172040

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2