alapitvany 1200

„A hulladék nem szemét”! Ez volt a mottója az október 9-én kezdődött „öko-hétnek”, melynek programjai, rendezvényei idén is szép sikerrel zárultak. Az élhető környezet megtartása, az öko szemlélet kialakítása tanulóinkban - ez nevelőtestületünk legfontosabb értékeinek egyike.
Iskolánk méltán viseli az örökös ökoiskola címet, hisz évről évre sokat tesz a környezettudatosság népszerűsítéséért a tanórákon kívül a mindennapi életben is. Természetes nálunk a sütőolaj, szárazelem, pet-palack szelektív gyűjtése. Legfőbb eredménynek mégis azt tartjuk, hogy a gyerekek „közreműködésével” már tágabb környezetünk, a kámoni városrész lakói is bekapcsolódnak programjainkba.
Központban- immár évtizedes hagyományként - a papír és a használtruha gyűjtése állt
Ezen a héten több, mint 3,5 tonna papír került a feldolgozóba.
A sulizsák program immár 8. alkalommal Horváth Győzőné Pintér Andrea, a tanítói munkaközösség vezetője kezdeményezésére és szervezésében egyre nagyobb népszerűségnek örvend.. A feleslegessé vált ruhadarabok nem a szemétben vagy a kályhában végzik, hanem újrahasznosításra kerülnek. 3562 kg lett a végeredmény.
Az így befolyt összeg, akárcsak a papíré, iskolánk alapítványát gyarapítja. Duplán segítünk: a környezetterhelés csökkentése mellett az alapítvány által felkarolt infrastrukturális fejlesztést is támogatni tudjuk.
Október 19-én a 7.c és a 4.b osztályosaink Pankaszon, a FALCO által szervezett erdőtelepítési élményprogram keretében 200 facsemetét ültettek el s adtak számot elméleti tudásukról is.
Tiszta környezet, tiszta levegő és tiszta víz… Kiss M.Tünde tanárnő, osztályfőnöki munkaközösség-vezető az 5.c osztályosok közreműködésével készült kisfilmjét a Kék bolygó Klímavédelmi Alapítvány egy víztisztító automatával és valamennyi diákunk részére egy alumínium kulaccsal díjazta. Ez utóbbi ajándék hozzájárul a műanyagmentes csomagolásért folytatott kampányunkhoz, amit „Ökopakolás” néven indítottunk 5 évvel ezelőtt.
Az iskolánkban folyó környezetvédelmi és fenntarthatósági programok tervezési-szervezési munkáit Lukács Gábor tanár úr, a természettudományi munkaközösség vezetője fogja össze. Elkötelezettsége iskolai közösségünk számára példaértékű. Köszönet illeti azokat a kollégáinkat is, akik az „aprómunkát” végezték: szórólapoztak, pakoltak, összegyűjtötték a házak elé kitett hulladékot vagy éppen gyerekeket készítettek, kísértek programokra.
Köszönjük a szülőknek és környék lakóinak, hogy támogatják a környezettudatosság érdekében tett erőfeszítéseinket.

Képernyőkép 2023 11 10 112452

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2