alapitvany 1200

„Megsebzett bolygó” - komplex megyei természettudományi vetélkedő
Az idén 19. alkalommal megrendezésre kerülő „Megsebzett bolygó” elnevezésű komplex megyei természettudományi vetélkedő mottója: „A tanösvények indirekt nevelést valósítanak meg, ez pedig összhangban áll a fenntarthatóság pedagógiai céljaival!”
A vetélkedő célja a versenyzők megismertetése a hazai és ezen belül a helyi természeti értékekkel, valamint a diákok környezettudatos magatartásra és a természet szeretetére, tiszteletére nevelése. A vetélkedő résztvevői a vas megyei általános iskolák (elsősorban) 6. és 7. osztályos tanulói, akik négy fős csapatokban versenyeztek. A verseny az iskolánkban megrendezésre kerülő UNESCO programsorozat egyik eleme volt.
 
A vetélkedő feladatainak témái: A Vas megyében található tanösvények. Ezek jellegzetes tájképi, földrajzi, ökológiai, botanikai és zoológiai értékei. Vas megye egyéb védett természeti területei, ezek természeti értékei. Az év élőlényei 2014-2018 közötti időszakban. Jeles napok a természet- és környezetvédelemben. A Kámoni Arborétum (internet) Nevezésként (1. forduló) egy létező tanösvény tablón (vagy más technikával) történő bemutatását, vagy egy fiktív, (esetleg arra alkalmas terület) tanösvény megtervezését várjuk a csapatoktól. A verseny elméleti és gyakorlati feladatokból áll, amelyek célja az érdeklődés felkeltése mellett az élményszerű, személyes tapasztalatokon alapuló ismeretszerzés.
Ezt a célt szolgálja a lebonyolításra választott helyszín is.
A vetélkedő első felében kvíz és teszt jellegű, írásos és szóbeli feladatokat kell megoldani a versenyző csapatok tagjainak, míg a második részében a csapatok akadályverseny jelleggel keresnek fel 11 állomáshelyet, ahol a versenykiírásban szereplő témák valamelyikéhez kapcsolódó gyakorlati jellegű, vagy elméleti feladatok várták a gyerekeket. Helyszín:
A verseny a Kámoni Arborétumban kerül megrendezésre.
A versen döntőjének időpontja: 2018. május 18.
Felelős szervező: Varga Tamás 

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2