alapitvany 1200

Iskolai könyvtárunkban január utolsó hetében több rendezvénnyel  is megemlékeztünk a magyar kultúra napjáról. Csider Sándor költő-tanár Karácsony éjjelén című verseskötetének megjelenése kapcsán látogatott el hozzánk, és tartotta meg drámajátékos foglalkozását a 3. és 4. osztályosainknak.  A drámajáték eszközeivel játékos formában ismerkedhettek meg a versekkel a résztvevők.  Amikor megnyitotta szárnyait az aranykapu, szárnyra kelt a gyermeki fantázia is. Képzeletbeli utazáson jártak a felhők magasságában, az évszakok, a különböző csapadékfajták világában. Megelevenedett többek között a hullámzó tenger, a folyó, a dér, a zúzmara, a hópihe. A változatos feladatok, az egyéni és a csoportos munka egyre felszabadultabbá tette a hallgatóságot.  Az út során a legfontosabb kincsek, az emberi érzések, jó tulajdonságok is felszínre kerültek.  Sok verset hallgathattak meg a költő előadásában, amelyeknek rímeit közösen fejthették meg, és együtt mondhatták az utolsó sorokat. A színvonalas foglalkozás , az irodalmi játékok minden gyermek arcára mosolyt csalt. Zárógondolatként mindenki egy egyéni ajándékkal búcsúzhatott.  Méltán mondhatták ki együtt az óra végén kívánságukat: " Játssz még velem! " A képek ITT elérhetők.

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2