alapitvany 1200

 
Tudomány: Kivel is kezdhetnénk, ha nem Gothard Jenővel, iskolánk névadójával?

Méltán vagyunk büszkék névadónkra, hisz szinte felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent tett életében Gothard Jenő a tudományért, városunkért, hazánkért:

*  Csillagvizsgálót építtetett Herényben 1881-ben.

* Meteorológiai állomást létesített s rendszeres méréseket végzett 1882-ben.

* Sándor öccsével közösen dolgozatot írt a Jupiter fizikájáról. E tudományos munkájuk elismeréseként 1883-ban a londoni Royal Astrononical Society tagjai lettek.

* Fotográfiai úton sikerült is a Lyra gyűrűsköd (M57) közepén egy 14-ed nagyságrendű csillagot felfedeznie 1886-ban.

* Ő volt az első, aki hullócsillagokat, üstökösöket fényképeken megörökített.

* Az 1887-es bécsi fényképészeti kiállításon aranyéremmel jutalmazták.

* 1890-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

* 1895-ben a Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság műszaki igazgatója lett. Nevéhez fűződik az ikervári vízerőmű tervezése is.

* Az ikervári vízi-erőmű által fejlesztett elektromos áram felhasználásával létrehozta a szombathelyi villamosvasutat.

* A röntgensugarak felfedezésének bejelentése után néhány héttel már ő is készített röntgenfelvételeket.

* Hazánkban először Konkoly Thege Miklós és Gothard Jenő használt mikrofont és szerkesztett fonográfot.

* 1881-ben Ó-gyalla és Herény között sikerült nagytávolságú (180 km.) telefonösszeköttetést létesítenie.

* Herényi birtokán gőz- és vízi-erőművet tervezett, ami elektromos árammal látta el a kastélyt, az obszervatóriumot, és a gazdaságot.

 Bővebben itt olvashatsz róla honlapunkon.

Művészet:

József Attila: Karácsony

Legalább húsz fok hideg van, 
szelek és emberek énekelnek, 
a lombok meghaltak, de született egy ember, 
meleg magvető hitünkről 
komolyan gondolkodnak a földek, 
az uccák biztos szerelemmel 
siető szíveket vezetnek, 
csak a szomorú szeretet latolgatja, 
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, 
fa nélkül is befűl az emberektől 
de hová teszik majd a muskátlikat? 
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég 
s az újszülött rügyező ágakkal 
lángot rak a fázó homlokok mögé. 

 

Mai tanács: Ebben az időszakban sokan nagytakarítanak: tegyél te is ma rendet a szobádban, az asztalodon, a táskádban - anélkül, hogy a szüleid kérnének rá. Mutasd meg, hogy elég nagy vagy már :)

Közzétételi lista

Különös közzétételi lista

ITT  olvasható
 
COVID 19 adatok:
Fertőzöttek száma:
Dolgozók száma: 0
Gyerekek száma: 0

Dokumentumok

Itt letöltheti, vagy online olvashatja dokumentumainkat, .pdf kiterjesztésben. Kérjük, kattintson a megfelelő címre.

Elérhetőség

Cím: 9700 Szombathely, Benczúr Gyula utca 10.

Titkárság: +3620 4272526

Igazgatóhelyettesi iroda: +3620 4271054

Fax: +3694 505-670

email: kamon kukac gothardiskola.hu

 

Korszerű Iskoláért Alapítvány

 Számlaszámunk: 11747006-20118147
Adószámunk: 19246640 - 1 - 18
A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez.
Ezúton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak, hogy az elmúlt tanévben iskolánk alapítványának ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát!
 
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és , szöveg, amely így szól: „A Korszerű Iskoláért Alapítvány éves szinten milliós nagyságrendben járul hozzá az iskolai infrastruktúra fejlesztéséhez. Adószámunk: 19246640-1- 19246640-1-18 18 1 1% % Számlaszámunk: 11747006-20118147 KÃSZÖNJÜK!”
 
 

tanulmanyi

sport

ETKEZES 4

etlap 3

kreta 2

classroom 2

TANEV RENDJE 2

dokumentumok 2