A műsor után Sámuel Mária, tankerületünk tanügyigazgatási referense felavatta az iskola épülete előtt felállított táblakövet, amelynek az elkészítésért köszönet illeti Kovács Viktort.
Néhány nappal ezelőtt vehette át aranydiplomáját két nyugdíjas tanító nénink: dr. Elek Miklósné Kati néni és Nagy Gyuláné Margit néni. Utóbbit személyesen is köszönthettük a mai ünnepségen.
 |
| Október 23 - ra emlékeztünk |
Terézvárosi fák alatt
Sok konszolidált év elszaladt
De semmit nem felejtett el az a kisfiú
Aki akkoriban titkon hittanra járt
Mert anya szerint az sosem árt
Csak apa volt ideges és szomorú
A téren, ha este lett,
Ropogtak a játékfegyverek
S az ablakokban kigyúlt a lámpafény
Néhány rokon, ha összegyűlt.
És politikáról szó került,
Csak suttogták, ami nem volt elmondható.
A kisfiú csak hallgatott,
És a néhány szó
Amit felfogott, hát minden volt,
Csak nem megnyugtató
A világvevő rádión, egy őszi alkonyon
Egy recsegő hang a hazáról beszélt
Apa fel-le járt, a kisfiú csak állt
s hogy ne féljen úgy, hát énekelt egy dalt,
hogy
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Pár nap múlva egy hajnalon
Megszólalt a telefon
Egy ismerős hang sietve búcsúzott
Hogy ők elutaznak most messzire
Még az is lehet, hogy örökre
De amint tudnak, majd írnak képeslapot
A téren dörögtek a valódi fegyverek
s az ablakokban kihunyt a lámpafény
A család egy délelőtt a pincébe költözött
s a kisfiú csak énekelte a dalt,
hogy
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Sok konszolidált év elszaladt
De semmit nem felejtett el az a kisfiú
Aki akkoriban titkon hittanra járt
Mert anya szerint az sosem árt
Csak apa volt ideges és szomorú
A téren, ha este lett,
Ropogtak a játékfegyverek
S az ablakokban kigyúlt a lámpafény
Néhány rokon, ha összegyűlt.
És politikáról szó került,
Csak suttogták, ami nem volt elmondható.
A kisfiú csak hallgatott,
És a néhány szó
Amit felfogott, hát minden volt,
Csak nem megnyugtató
A világvevő rádión, egy őszi alkonyon
Egy recsegő hang a hazáról beszélt
Apa fel-le járt, a kisfiú csak állt
s hogy ne féljen úgy, hát énekelt egy dalt,
hogy
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Pár nap múlva egy hajnalon
Megszólalt a telefon
Egy ismerős hang sietve búcsúzott
Hogy ők elutaznak most messzire
Még az is lehet, hogy örökre
De amint tudnak, majd írnak képeslapot
A téren dörögtek a valódi fegyverek
s az ablakokban kihunyt a lámpafény
A család egy délelőtt a pincébe költözött
s a kisfiú csak énekelte a dalt,
hogy
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Zeng, zeng az énekszó
És az úttörő kedve jó
Mert szép az életünk
Ugye milyen jó nekünk
Zeng, csak zeng az énekszó
Már a téren is hallható
És a háztetők felett
Mint egy elszabadult luftballon
Lebeg.
Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék,
Minden évben négyszer virágba borulnék,
Nyílnék a fiúnak nyilnék én a lánynak
Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.
Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.
Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam.
Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék,
Minden áldott este fényben megfürödnék,
És ha egyszer rajtam lánckerék taposna,
Alattam a föld is sírva beomolna.
Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.
Minden évben négyszer virágba borulnék,
Nyílnék a fiúnak nyilnék én a lánynak
Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.
Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék,
Akárhonnan jönne, bárkit beengednék,
Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött,
Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.
Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam.
Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék,
Minden áldott este fényben megfürödnék,
És ha egyszer rajtam lánckerék taposna,
Alattam a föld is sírva beomolna.
Ha én zászló volnék, sohasem lobognék,
Mindenféle szélnek haragosa lennék,
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,
S nem lennék játéka mindenféle szélnek.
